A tájékoztatás szerint az alapítványoknak juttatott összesen 266,4 milliárd forintnyi vagyonhoz képest a 2016. június 30-i állapot szerint a vagyon értéke 268,12 milliárd forint volt, 1,72 milliárd forinttal nőtt. A vagyonnövekedés mellett 3,5 milliárd forint összegű támogatást is folyósítottak az alapítványok csaknem 800 pályázatra.
A közleményben hangsúlyozzák: az alapítványok a formából adódó szabályozás miatt is kötelesek megőrizni a rájuk bízott vagyont, azt nem költhetik el, csak befektethetik, és annak hozamát használhatják fel tevékenységük során.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Karácsony: már a látszatra sem ad a kormány, direktben nekiront a jog uralmának
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Leállt az M3-as metró
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?