A nemzetgazdasági (NGM), a nemzeti fejlesztési (NFM) és a vidékfejlesztési tárca (VM) egyaránt emlékeztetett arra, hogy a zárolás, előirányzat-csökkentés részletes meghatározására a vonatkozó kormányhatározatban rögzített ütemterv szerint, május 24-ig kerül sor.
Az NFM és a VM válaszában egyaránt hangsúlyozta, hogy nem szolgáltatásoktól vonnak el pénzt, zárolnak összegeket, hanem igazgatási szervektől. A zárolások nemcsak a minisztériumokat érintik, hanem más állami intézményeket is.
A Vidékfejlesztési Minisztérium azt közölte, hogy a VM fejezetet 11,88 milliárd forint, a Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezetet pedig 1 milliárd forint zárolási kötelezettség terheli. Tekintettel arra, hogy a VM-en belül felsővezetői döntés még nem született, a zárolás felosztására jelenleg államtitkárságokra lebontva nem tud választ adni a tárca.
Hozzátették, hogy a kormányhatározat alapján a fejezeteket érintő zárolást cím, alcím, jogcímcsoport, jogcím és kiemelt előirányzatonkénti részletezettségben először a nemzetgazdasági miniszter részére jóváhagyásra kell bejelenteni 2013. május 17-ig, majd a nemzetgazdasági miniszter jóváhagyását követően a Magyar Államkincstár felé 2013. május 24-ig.
Az NGM közölte, hogy a kormány az irányítása alá tartozó fejezetek előirányzatainak a május 13-i keltezésű kormányhatározat szerinti zárolását, jogszabály alapján nem zárolható előirányzat esetében a csökkentését rendelte el.
Hangsúlyozták, hogy nem szolgáltatásoktól, hanem az adott igazgatási szervektől, azaz nem csupán minisztériumoktól vonnak el összegeket. A túlzotthiány-eljárás megszüntetése érdekében első lépésként olyan kiadások csökkentése a cél, amelyek leginkább igazgatási jellegűek. A zárolás elsősorban olyan tételeket kell hogy érintsen, amelyek takarékosabb működésre ösztönzik az államháztartás minden szereplőjét - olvasható az NGM válaszában.
Az NFM is felhívta a figyelmet a kormányhatározatban rögzített ütemezésre, hozzátéve, hogy május 24. előtt nem várható végleges döntés a tárcánál a zárolásokról.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot 8,29 milliárd forint, a Nemzetgazdasági Minisztériumot 2,74 milliárd forint zárolás érinti.
A költségvetési szerveket és szakmai fejezeteket összesen 68,9 milliárd forint ez évre vonatkozó zárolás érinti a múlt pénteken bejelentett költségvetési intézkedésekből.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak