A termelők számíthatnak az agrártárca támogatásaira, hiszen a termésbiztonság érdekében védekezniük kell a fagy, a jégverés, az aszály ellen. Legalább ilyen fontos az értékesítés bővítése, amit a termékfeldolgozás ösztönzésével, valamint tárolók, hűtőházak, csomagolóüzemek létesítésével lehet segíteni – mondta az Agrármarketing Centrum almafogyasztást népszerűsítő kampányának szerdai sajtótájékoztatóján Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
Az államtitkár bízik a fogyasztói tudatosságban is, mert a belföldi termés jórészt az országban marad, így a vevőktől is függ a termelők megélhetése. Hogy még több vásárlójuk legyen, érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy a magyar alma vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag, mindennap fogyasztható, értékes élelmiszer - írta az MTI.
Az almatermelők helyzete ma valóban kedvezőbb, mint néhány évtizede, de az ágazat veszteségei súlyosak, hiszen az 1990-es évek elején Magyarországon még csaknem 40 ezer hektáron termett alma, így a mai 23 ezer hektár csak félmillió tonna termést hoz a korábbi 1 millió tonnás átlag helyett - közölte Takács Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet alelnöke.
Ipari almából lehet hiány
Az új ültetvények viszont már jobban bírják az időjárási szélsőségeket, így ma már egyre inkább az értékesítés a gond, uniós szintű túltermelés közepette kell megtalálni piaci lehetőségeket - tette hozzá Takács Ferenc. Étkezési almából Magyarországon is bőséges lesz a választék, a csaknem 120 ezer tonnás termés fedezi a belföldi igényeket, de az ipari alma kevés, a feldolgozó üzemek alapanyaghiánnyal szembesülhetnek idén.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)