Varga Mihály hozzátette: a benyújtott ajánlatok összege 117 milliárd forint volt, ami a felajánlott mennyiség háromszorosa, ezért az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a meghirdetett 40 milliárd forintos mennyiségnél 50 százalékkal magasabb, 60 milliárd forintnyi állampapírt értékesített.
Az erős piaci kereslet ráadásul nem járt a hozamok emelkedésével - tette hozzá Varga Mihály. Az elfogadott ajánlatok hozama kismértékben alacsonyabb az egy héttel korábbi aukción kialakult hozamszintnél.
A tárcavezető elmondta, mindebből arra lehet következtetni, hogy a brit népszavazás eredménye nem lesz hatással a magyar államadósság finanszírozására. Az erős magyar pénzügyi stabilitást jelzi, hogy a befektetők jól láthatóan kitartanak Magyarország mellett - szögezte le Varga Mihály.
A heti rendszerességgel tartott 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukción az ÁKK az előző aukciónál 2 bázisponttal alacsonyabb, 0,83 százalékos aukciós átlaghozammal fogadta el az ajánlatokat. A 3 hónapos diszkont kincstárjegy az idei évet 1,13 százalékos aukciós átlaghozammal kezdte, 2015 elején a hozam 1,84 százalékon, 2014 elején 2,90 százalékon, 2013 elején pedig 5,49 százalékon állt.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön