A lap szerint hiába nyilatkozta Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettese az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) felállt munkacsoportról, hogy így nagyobb esélyt lát az egyetem változatlan budapesti működésére, kiderült egyáltalán nem ez a cél. Az Emmi, a munkacsoportot firtató kérdésükre azt válaszolta, hogy "a szakmai grémium feladata lesz többek között a külföldi egyetemek foglalkoztatási jogviszonyainak vizsgálata, munkavállalóik tartózkodási és munkavállalási engedélyének vizsgálata és egyéb jogi kérdések is. A munkacsoport tagjai minden kérdéses pontban egyeztetnek az egyetemekkel".
Múlt hét szerdán jelentették be a munkacsoport megalakulását, azzal a céllal, hogy tárgyaljanak a felsőoktatási törvény módosítása által érintett egyetemekkel.
Eközben egy kanadai jobboldali újságnak, a National Postnak írt véleménycikket Palkovics László, az Emmi oktatási államtitkára. A 444.hu által kiszúrt publicisztika is sokatmondó. A cikk azzal indul, hogy "Michael Ignatieff túszul ejtette az akadémiai szabadságot Magyarországon," címe pedig az, hogy "Michael Ignatieff médiaháborút indított a kormányom ellen, hogy saját érdekeit szolgálja".
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben