A tervek szerint 2020 nyár végére lezáruló projekt céljának nevezte a lakosság számára is elérhető, emellett a helyi hagyományok és kulturális örökség bemutatásán alapuló, komplex turisztikai attrakciót létrehozó programkínálat létrehozását. A fejlesztések több helyszínt is érintenek. (Százmilliók mennek a hazai turizmus reklámozására.)
Megújul és látogathatóvá válik a nagyközönség számára az 1928-ban épült, helyi védettség alatt álló városháza tornya, amely kilátóként is funkcionál majd - tájékoztatott. Szintén a városháza épületében alakítanak ki egy Hortobágy-Berettyóra néző teraszos kávézót, a padlásterében pedig interaktív helytörténeti kiállítást.
A projekt keretében megújul egy kovácsműhely, és egy városnéző kisvonatot is vásárol az önkormányzat, emellett eszközöket szereznek be a kézművesházba és a többfunkciós kulturális központba - sorolta Herczeg Zsolt.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Horror az orosz kórházban: halott emberek szerveit és csontjait árulták
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit