A Careers in White International tizenkettedszerre tart egészségügyi állásbörzét Európában, nyolc országban, ahova a legnagyobb toborzókat hozza, március elejétől május végéig. A magyarországi rendezvényt május 9-én, Budapesten tartják, amelyen az iparág legnagyobb toborzói mellett új munkáltatók is jelen lesznek: rezidenseket, szakorvosokat, ápolókat, fogorvosokat, gyógytornászokat, hallgatókat, gyógyszerészeket, kutatókat és szülésznőket keresnek.
A korábbi években a jelentkezők az Egyesült Királyságot, Franciaországot és Németországot részesítették előnyben, miközben az északi országokban - Svédország, Norvégia és Dánia - a legmagasabbak a fizetések, az ápolóknak és rezidenseknek 2200, míg szakorvosoknak 4000 eurótól kezdődnek.
Kapcsolódó
Az orvoselvándorlás már jelenleg is katasztrofális következményekhez vezethet, erre több kutatás mellett Velkey György kórházszövetségi elnök is többször felhívta a figyelmet. Az orvos és nővérhiány miatt pedig már ma sem garantálható a betegek biztonsága, állítja a rezidensszövetség elnöke. Egy a Szinapszis kft. által végzett kutatás eredményeire hivatkozva Dénes Tamás arra figyelmeztetett, érdemi változás nélkül 10 év múlva a fél ország alapellátás nélkül maradhat.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél