A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) matricakampánya 2017 óta hívja fel a szülők és a gazdák figyelmét arra, hogy a hőségben ne hagyják gyermekeiket és házi kedvencüket az autóban. A nyár beköszöntével a hivatal ismét elindította matricaigénylő felületét, hogy minél több helyen megjelenhessen a kulcsfontosságú, figyelemfelkeltő üzenet.
Még csak kánikula sem kell ahhoz, hogy a napon álló, zárt autóban akár 10 perc múltán életveszélyesen magas legyen a hőmérséklet. 30 Celsius-fokos melegben pedig ugyanennyi idő alatt 70 fokosra forrósodhat az autó belseje. Az ennyire magas hőmérsékletnek kitett kisgyermek vagy háziállat szervezetét rövid időn belül súlyos egészségkárosodás érheti, s akár halállal is végződhet a pár percnyi figyelmetlenség.
A tragédiák megelőzése, a minél hatékonyabb figyelemfelkeltés érdekében a Nébih idén is várja azon vendéglátó- és kereskedelmi helyek, valamint magánemberek jelentkezését, akik készek jól látható helyre - például az üzletek bejárati ajtajára - kiragasztani a „Ne hagyj az autóban” matricát. Az igényeket az erre létrehozott - portal.nebih.gov.hu/ne-hagyj-az-autoban - oldalon lévő űrlap kitöltésével jelezhetik.
Ha mégis megtörténne a baj, nem árt tisztában lenni a hőguta tüneteivel és a teendőkkel.
A hőguta tünetei kutyáknál:
- ijedt és zavart a tekintete;
- nyugtalan vagy elfekszik;
- zihál, szaporán lélegzik, fújtat;
- csorog a nyála vagy hány;
- a testhőmérséklete 42 Celsius-fok fölé emelkedik.
Elsősegély hőguta esetén
A cél a testhőmérséklet gyors és hatékony csökkentése, míg a kutya eljut az állatorvoshoz. Különböző módszereket lehet alkalmazni nedves textillel (lepedővel, törölközővel) be lehet tekerni a kutya testét vagy fokozatosan csökkenő hőmérsékletű vízzel lehet hűteni. Jó szolgálatot tehet a benzinkutakon vásárolható, nagy jégkockacsomag is, amelyből párat (testmérettől függően) a kutya teste köré lehet tenni.
A Nébih újra felhívja a figyelmet a következőkre:
- Soha ne hagyja senki az állatot a tűző napon kikötve vagy kocsiba zárva!
- Kánikulában ne szabad futtatni a kutyákat, sétálni is csak a kora reggeli és esti órákban érdemes elmenni.
- A szívbeteg és az idős kutyákra különös gondot kell fordítani, hiszen ők érzékenyebbek a melegre.
- Ha a kertben, szabadon tartott kutyáról van szó, akor mindig biztosítani kell neki árnyékos, hűvös helyet, ahol a hőség elől menedéket talál.
- Mindig legyen az itatótáljukban friss ivóvíz!
- A nagy melegben a kutyák étvágya is lecsökken, ezért etetni több részletben, az esti és a reggeli órákban célszerű.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket