A gabonafélék ára 18,1 százalékkal emelkedett egy év alatt februárra, a januári 11,2 százalékos drágulást követően - idézi az MTI.
A gyümölcsök ára 28,9 százalékkal megugrott. A zöldségek ára 16,3 százalékkal volt alacsonyabb, mint tavaly februárban, ezen belül a burgonya ára 18,0 százalékkal csökkent egy év alatt.
A paradicsom felvásárlási ára jelentősen, 35 százalékkal nőtt, piaci ára viszont 32 százalékkal csökkent.
A tej ára 7,7, a tojásé 22 százalékkal volt több.
A vágósertés ára 7,5 százalékkal visszaesett, felvásárlási ára kilogrammonként 357 forint volt februárban. A korábbi hónapokban megfigyelhető csökkenő trend ebben a hónapban megfordult - közölte a KSH.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet