Idén már nem zsugorodik úgy a gazdaság, mint tavaly Bod Péter Ákos szerint. A volt jegybankelnök szerint a dinamika alapvetően most is, csakúgy, mint tavaly, az exportból táplálkozik, mert a lakossági fogyasztást, a beruházási aktivitást, a kormányzati költést különböző okok miatt nem lehet pozitív előjellel ellátni.
A magyar gazdaság az utóbbi évtizedben nagyon lassú növekedési pályára állt, amit megtorpanások jellemeznek. Ennek soktényezős okrendszere van, amiből következik, hogy nincs egyetlen biztos megoldás. Az látszik, hogy a soktényezős helyzetben nagyon sok erőfeszítést kell tenni - mondta.
A makroszámokat illetően a gazdasági aktivitás nem rossz, a GDP-növekedés kormányzati előrejelzése 0,9 százalék, a Világbank legfrissebb előrejelzése 0,4 százalék, a kutatóintézetek pedig 0 és 1,0 százalék közé teszik azt. Ez azt jelenti, hogy a gazdaság nem zsugorodik úgy, mint 2012-ben.
Bod Péter Ákos szerint a devizatartalékok szintje nem igényli a megállapodást a valutaalappal, hiszen régen is kérdés volt, hogy kell-e ilyen vagy sem. Ami igazából kell és kellett volna, az a kiszámíthatóság, ami a hazai és külföldi gazdasági szereplőknek nyugalmat és biztonságot ad - fogalmazott. A politikusok nem szokták szeretni a valutaalapi "kényszerzubbonyt", pedig az azt is jelenti, hogy kiszámíthatóbb és hagyományosabb eszközöket alkalmazó gazdaságpolitika van az adott országban - tette hozzá.
Az MNB egykori vezetője a jegybankelnök-váltásban nem lát mozgásteret a gazdaság fellendítéséhez, sőt veszélyesnek tartja, ha a devizatartalékot nem tartalékként használják, hanem más célra. A devizatartalék szintje most jóval nagyobb, mint 5-6 évvel korábban - magyarázta. Szerinte, ha elkezdenek belőle költeni, az olyan folyamatokat indíthat el, aminek a megállítása nagyon sokba kerülhet, ezért ez nem az a terület, ahol improvizálni lehet.
"Feltételezem, ezt a következő jegybankelnök kiválóan érzi majd és tudja is. Az biztos, hogy egy ilyen váltás midig pillanatnyi kockázatot is jelent, amíg el nem rendeződnek a dolgok. Remélhetőleg olyan személy és személyek kerülnek a jegybank vezetői pozícióiba, akik kellő súlyt adnak ennek a nagyon fontos területnek" - hangsúlyozta Bod Péter Ákos.
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről