A Kavosz jó döntésnek tartotta és támogatta, hogy az uniós pályázatokat 2017 közepéig jelentessék meg.
Krisán László elmondta, a brexit azzal járhat, hogy valakinek az uniós költségvetésébe be kell fizetnie a britek kilépésével kieső 11 százalékot, vagy az uniós pénzeket arányosan lejjebb kell venni. Szerinte aki előrébb jár az uniós források felhasználásában, a kiírások megjelentetésében, kötelezettségvállalásban, azok jobban járhatnak.
A Kavosz vezérigazgatója szólt arról is, hogy a tavaly főként előleget fizettek ki a nyerteseknek, a projektek megvalósítása 2017-ben jelentős megrendelést hoz az építőiparnak, de gondot jelenthet a munkaerő "szűk keresztmetszete", viszont jó, hogy "pörög a gazdaság".
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon