A helyettes államtitkárt felidézte, a gyermekétkeztetés színvonalának további emelését célozva a kormány hazai költségvetési forrásból idén kétmilliárd forinttal járul hozzá az infrastrukturális feltételek javításához. Ennek eredményeként akár több száz településen létesülhetnek vagy újulhatnak meg bölcsődei és óvodai konyhák, étkezők.
Idén a demográfiai program miatt koncentrálnak a bölcsődékre is, hiszen fontos, hogy a megújuló, illetve az újonnan épülő bölcsődék a 21. század követelményeinek megfelelő színvonalú konyhákkal rendelkezzenek. (Ketyeg a kihalási bomba.)
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról