A Magyar Nemzet csütörtökön arról írt, hogy az idén újabb, akár kétezer fős leépítés is várható a NAV-nál.
A szaktárcánál kijelentették: nem terveznek létszámcsökkentést. Ezt egyrészt azzal indokolta, hogy a 16 hónapja tartó létszámzárlatnak köszönhetően jelenleg már csak 19 500-an dolgoznak adóhivatalnál, míg tavaly januárban még 21 300 munkatárs dolgozott ott.
Másrészt, a magyar adó- és vámhivatal uniós összehasonlításban az egyik legtöbb feladatkörrel bíró szervezet, és ezeket a feladatokat csak megfelelő számú és szakképesítésű dolgozóval lehet ellátni - emelték ki.
Kapcsolódó
Megjegyezték, több intézkedést is olyan hatékonyan hajtott végre a hivatal, hogy ezek - mint például az ekáer vagy az online pénztárgép - nemzetközi szinten is példaértékű és másolandó modellé váltak.
A Magyar Nemzet információi szerint Bakonyi Tibor, az informatikai főosztály vezetője távozott a NAV-tól, Suller György Attila sajtófőnököt pedig leváltották.
Ezzel kapcsolatban a szaktárca azt közölte, hogy Bakonyi Tibor és Suller György munkájára 2017. február 1-jétől más munkakörben számít a NAV.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott