A jegybank csütörtökön jelentette be, hogy a kamatfelárak csökkentése és a hiteltermékek átláthatóságának növelése érdekében alkotja meg az új minősítést, amit csak a feltételeknek megfelelő banki lakáshiteltermékek nyerhetnek el. A minősítés bevezetésével egységes feltételrendszerű, átlátható, összehasonlítható, kedvező árazású lakáshitelek terjedhetnek el a piacon - írták.
Binder István vasárnap elmondta, hogy az MNB a bankokkal és a fogyasztói érdekképviseletekkel is egyeztet, az ő javaslataikat is be kívánja építeni a programba - írja az MTI.
Kapcsolódó
A szóvivő úgy vélekedett, hogy ha egy bank bekapcsolódik a programba, az hosszú távon megtérül, mert nő az ügyfelek bizalma, így több lakáshitelt tud kihelyezni, és ezáltal jobbak lesznek a nyereségszámai is.
A minősítésnél az átlátható, a jelenleginél alacsonyabb kockázati kamatfelárú termékek biztosítása mellett azt várják el a bankoktól, hogy az adós élethelyzetének esetleges megváltozására fogyasztóbarát módon reagáljanak, és a hitelkiváltás is egyszerű legyen - közölte Binder István.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról