Több mint százféle étel- és italautomata működik ötszáz különböző szoftverrel Magyarországon, helyenként típusonként eltérő fizetési lehetőséggel, ezért a szerelők máig találkoznak ismeretlen típussal - írja a Világgazdaság. Több piaci szereplői is jelezte, hogy vontatottan halad a felügyeleti egységek beszerelése, amelyek összekötik a gépeket a NAV-val.
A gondok miatt kárt szenvednek el a fogyasztók is - akik közül sokkal reggel automatából vásárolják az első kávéjukat -, forgalomkieséssel kell számolni, ami végső soron az adóbefizetéseket is mérsékli. A beszerelésért felelős posta szerint élesben nem tesztelik a technikát, a felügyeleti egység és a központi rendszer kész.
A fotó forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén Kijev, vészforgatókönyvre állt át az ukrán főváros