Az érintett ügyfeleknek július 1-ig kell nyilatkozniuk a felhasználási helyeik megjelölésével, hogy végső menedékes jogintézmény keretében folytatólagos maradhasson számukra az energiaszolgáltatás - közölte az állami tulajdonú áram-, és gázszolgáltató. Hozzátéve: amennyiben az egyetemes szolgáltatásra már nem jogosult ügyfél nem tesz nyilatkozatot, az MVM Next nem köteles az energiaellátását biztosítani.
A jogosultak körét a kormány múlt héten rendeletben módosította. Ebben határozták meg azoknak a vállalkozások körét és kötelezettségeit, amelyek nem jogosultak egyetemes szolgáltatásra, és erről nyilatkozniuk kell. A mikrovállalkozások továbbra is rezsicsökkentett, azaz a nem lakossági egyetemes szolgáltatás árképzésnek megfelelő áron jogosultak villamosenergiát és földgázt venni a kormányrendeletben meghatározott fogyasztásig.
A jogosulti kör változása nem érinti az eddigi lakossági ügyfeleket, így nekik nincs teendőjük.
Augusztustól ugyanakkor az önkormányzati és állami bérlakásban, valamint szállóférőhelyen élők felhasználási helyeinek ellátására az önkormányzat, az állami bérlakás, valamint a szállóférőhely üzemeltetője is lakossági fogyasztónak minősül.
A nyilatkozati űrlapok a kormányrendelettel együtt az MVM Next honlapjáról tölthetők le.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál