Tavaly áprilisban a Civil Összefogás Fórum (CÖF) a CEU miatt demonstrált Brüsszelben az Európai Unió és Soros György ellen, valamint Orbán Viktor mellett. Most kiderült, hogy a tüntetés költségeit is a Magyar Villamosművek Zrt-től (MVM) kapott támogatásból fedezte a Fidesz-közeli civil szervezet. Közel 7 millió forintba került a cöfösök kiutazása, étkezése és hollandiai szállása. A hatvanhat főből a többség busszal, néhányan repülővel mentek Brüsszelbe - írta meg az Átlátszó.
A költségvetés nagy részét, 3,2 millió forintot a két nap szállás és vacsora tette ki Eindhovenben. Az persze lehet kérdés, hogy miért a 135 kilométerre fekvő holland városban laktak a CÖF-ösök, hogy aztán onnan járjanak át Brüsszelbe tüntetni. Az Átlátszónak be kellett perelnie az MVM-et, hogy megtudhassák, mire költötte el a kormánybarát civil szervezeteket tömörítő CÖF az állami cégtől kapott 508 millió forint támogatást. Szeptember 5-én iratbetekintésen voltak az MVM-székházban, ahol egyebek mellett az is kiderült, hogy a támogatásból 433 millió forint négy darab kisfilmre ment el, amiket egy fidesz-közeli cég gyártott, és a TV2 sugárzott.
Kapcsolódó
Az MVM korábban azt közölte: a támogatást nem közpénzből, hanem saját forrásból fedezték, ezért szerintük nem tartoznak róla elszámolással. Ezzel Lázár János, a Miniszterelnökséget akkoriban vezető miniszter sem értett egyet, ő is azt mondta májusban: ami az állami cégek pénze, az az adófizetőké. Ezt az adatvédelmi hatóság is megerősítette, felszólították a az MVM-et, hogy tegye közzé a támogatás elbírálásának, kifizetésének, elszámolásának és beszámolójának dokumentumait.
A kép forrása: MTI Fotó/Kovács Tamás.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt