A társaság írásos tájékoztatása szerint lehetőség van arra, hogy a vezeték új nyomvonala részben a korábban tervezett, de végül elvetett Nabucco csővezeték útvonala mentén haladjon. Ezért a vállalat elsődlegesen azt vizsgálja, hogy lehetséges-e a meglévő tervek és adatok felhasználása, ami megkönnyítené és felgyorsíthatná a tervezési és engedélyezési munkákat. A Déli Áramlat építésének előkészítése a tervek szerint halad - hangsúlyozta az MVM, hozzátéve, hogy az időzítésben nem jelent különbséget a nyomvonal változása.
Az új magyarországi nyomvonal 360-380 kilométer hosszú lehet, a vezeték Röszkénél lépne be Magyarországra, majd a városföldi gázcsomópont érintése után Rajkánál hagyná el az országot az osztrák Baumgarten felé. A Déli Áramlat előzetes műszaki tanulmánya az év végére készül el, ekkor születik majd egy előzetes költségbecslés arról, hogy az Ausztria felé vezető, a szlovén nyomvonalnál másfélszer hosszabb útvonal milyen többletköltséget jelent.
A kormány célja, hogy az ellátásbiztonságot minden lehetséges eszközzel növelje, a több vezeték kiegyensúlyozott földgázportfóliót jelent Magyarország számára. A Déli Áramlaton körülbelül évi 38 milliárd köbméter földgáz érkezne az európai piacra, az országon áthaladó tranzit mellett Magyarországra mintegy 4-6 milliárd köbmétert szállíthat évente a vezeték üzemeltetője - közölte az MVM.
A tásaság válaszában felidézte: ez év januárjában az Európai Bizottság a gázvezeték megépítésében érintett uniós tagállamok egyetértésével az orosz féllel közösen munkacsoportot alakított, hogy 2014 végéig létrehozza a Déli Áramlat projekt egységes, az uniós jognak megfelelő működési és jogi keretrendszerét, egyidejűleg lehetővé tegye a bilaterális kormányközi megállapodások fenntartását az egységesen kialakított módosításokkal. A munkacsoportot létrehozó dokumentumban a tagállamok jóváhagyták, hogy a Bizottság tárgyal az orosz féllel.
Az MVM a maga részéről minden döntést meghozott annak érdekében, hogy a beruházás terv szerint elkészülhessen - hangsúlyozta válaszában a társaság.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak