Az ÁSZ azt javasolja, hogy az adósság mutatók kiszámításának módszertanai legyenek nyilvánosak, szakmai megfelelőségüket, nemzetközi harmonizációjukat intézményesen biztosítsák - ismertette Pulay Gyula, az ÁSZ igazgatója, felügyeleti vezető az ÁSZ "Országkockázatok-, hosszú távú államháztartási kockázatok" című konferenciáján.
Míg az alaptörvény a GDP-arányos államadósság csökkentésének kötelezettségét tartalmazza, a konkrét, képletszerű, számszerűsíthető szabályokat a Stabilitási törvény állapítja meg - emlékeztetett. Hozzátette: az ÁSZ ugyanakkor az adósságszabály teljesülésének ellenőrzése és a Költségvetési Tanács (KT) részére készülő elemzések során számos gyakorlati problémával szembesült, illetve javaslatokat tett a korrekciókra.
Az Állami Számvevőszék azt is javasolja, hogy a jelenleg érvényes adósságképlet helyett a nominális adósság összegének növekedését legfeljebb az árindex tervezett változásának megfelelő mértékben engedélyező szabály lépjen hatályba.
Emellett az adósságmutatót középtávra, éves célokként meghatározva is rögzítsék a költségvetési törvényben, a jogszabályok pedig tartalmazzák teljes körűen az adósságszabály érvényesülésében kivételt képező tényállások tartalmi és eljárási szabályait - fűzte hozzá.
"Az adósságszabály érvényesülésének év közbeni biztosítása érdekében jogszabály rögzítse, hogy törvényben meghatározott határidőn belül a kormány féléves tájékoztatást ad, továbbá érdemben válaszol a KT nyilvános véleménynyilvánítására, illetve intézkedéseket tesz a KT javaslatára" - emelte ki Pulay Gyula.
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt