A múlt hetinél kissé kisebbet,50 bázispontot emelt az egyhetes betét kamatán az MNB. Az effektív kamat új mértéke 5,85 százalék – adta hírül az MNB.
Csütörtök reggel ugyanis a jegybank 5,85 százalékon hirdette meg az újabb egyhetes betéti tenderét. Ez 75 bázispontos kamatemelést jelent.
Kapcsolódó
Mivel jelenleg ez az irányadó ráta, a csütörtöki lépés érdemi monetáris szigorítást jelent. (Eközben a jegybanki alapkamat február 23. óta 3,4 százalékon van, a következő kamatmeghatározó ülést pedig március 22-én tartják, így legközelebb akkor szűkülhet a rés az alapkamat és a kéthetes betéti tender, azaz a jelenlegi irányadó eszköz kamata között.) Nagy kérdés, hogy a héten óriási sávot bejáró forint ettől valóban megnyugszik-e. Jelenleg a 378 forintos szint körül mozog az euróárfolyam.
A forint a hétfőn történelmi mélypontra esett, az euró árfolyama 400 forint körül járt, majd a Magyar Nemzeti Bank megemelte a kamatfolyosót 6,40 százalékra. Mivel a egyhetes betéti kamat eddig 5,35 százalék, a kamatemelés maximuma 105 bázispont lehetett, mivel csütörtök reggel ekkora különbség volt az egyhetes betéti kamat és a kamatfolyosó új felső széle között. Ez azt is jelenti, hogy a következő hétre maradt még 55 bázispontnyi muníciója a jegybanknak.
Virág Barnabás alelnök pedig üzent a befektetőknek, hogy fájni fog a forint elleni spekuláció. Egyben jelezte, mindent megtesz a jegybank az infláció megfékezése érdekében. A magyar deviza azóta héten annak ellenére erősödött, hogy szerdán kiderült, idén februárban 8,3 százalékra gyorsult az éves infláció, Havi szinten legnagyobb mértékben az élelmiszerek drágultak, de a többi kategóriában is érzékelhető az árnyomás. A maginflációs indexek is azt mutatják, hogy az inflációs alapfolyamatok is erősödtek, az ár nyomás a termékek és szolgáltatások egyre szélesebb körét érinti. A piaci elemzők szerint idén 9 százalék is lehet az átlagos infláció.
Már négy hónapja tart
A csütörtökönként tartott egyhetes betéti tenderek aukcióin az alapkamattól el lehet térni, így az ezeken kialakuló, az alapkamatnál magasabb kamatszint az, ami ténylegesen érvényes a piaci működésben. Amióta ezt a lehetőséget az MNB megteremtette emelt is minden alkalommal.
- Az MNB monetáris tanácsa 2021. november 16-án arról döntött, hogy a csütörtökönként meghirdetendő egyhetes betét kamata az alapkamat fölé is mehet. Ez egyben azt is jelentette, hogy az MNB búcsút intett a tavaly nyáron beállt konvencionális fordulatnak, amikor a kiegészítő eszközök mellett évek elmúltával ismét az alapkamat vált a központi eszközzé. Így a tényleges kamatszint az egyhetes eszköz miatt ismét eltérhet az alapkamattól. Ezeken felül az MNB a swap-eszközeit is újragondolta, a tervezett fokozatos kivezetés helyett azonnal lép, ezzel is mérsékelve bankrendszerben lévő likviditást. Mivel az egyhetes betéti tenderen jelenleg az MNB korlátlanul elfogadja az ajánlatokat, ez a kamat vette át újra az irányadó szerepet.
- 2021 ovember 18-én valóban megérkezett a következő emelés: az egyhetes betéti eszköz kamata 40 bázisponttal, 2,5 százalékosra ugrott. Az irányadó kamat november 25-én 2,9 százalékra, december 2-én pedig 3,1 százalékra nőtt. A 2021. december 9-i 20 bázispontos újabb emelést az is lehetővé tette, hogy a monetáris tanács november 30-án a kamatfolyosót kiszélesítette és aszimmetrikussá tette.
- Ezt követően december 23-án 30 bázispontos, 30-án pedig 20 bázispontos szigorítás volt, akárcsak 2022. január 6-én, így már 4 százaléknál járt a kamat. Innét egy hónapos pihenés következett, február 3-án pedig 30 százalékos emelés jött, akárcsak február 26-án. Innét következett március 3-án a 75 bázispontos ugrás, majd jött a mai újabb 50 bázispont és értük el az 5,85 százalékot.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Durva nemet mondtak a németek ezekre az autókra, alig látni belőlük az utakon

Halálos veszély leselkedik a magyarokra, riasztást küldtek a szakértők

Kitört a rakétapánik: háborúba rántja a németeket az új kancellár?

Óriási a baj: ha lesz egyáltalán gyümölcs a piacokon, akkor is csak méregdrágán

Donald Trump meglépte, amit Orbán Viktor megjósolt

Megvan az oroszok új háborús célpontja? Fusson, ki merre lát - üzenik a dezertőrök

Trump ledobta az atomot: hivatalosan is elismerheti Putyin egyik legfontosabb hódítását Ukrajnában

Drágább lesz a bécsi kirándulás, ráadásul nagyítóval kell keresni az olcsó szállásokat

A tanárok és orvosok hamarosan eltűnhetnek – a mesterséges intelligencia veszi át a helyüket?
