Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Magyar Közlönyben megjelent rendeletben változtatott alelnökei hatáskörén - szúrta ki az Mfor.hu.
Így a Nagy Márton, a napokban lemondott korábbi alelnök által felügyelt területekből utódjánál, Virág Barnabásnál csak a monetáris politika és a pénzügyi stabilitás marad, a hitelösztönzés viszont átkerül Patai Mihályhoz, aki emellett továbbra is felel a nemzetközi kapcsolatokért, a készpénzlogisztikáért, a pénzügyi infrastruktúrákért és a digitalizációért.
Az már korábban, kiderült, hogy Matolcsy Györgyöt a távollétében alelnökei közül a személyi változásig megnevezett Nagy Márton helyett Patai Mihály helyettesíti, ha pedig ő sem elérhető, akkor Kandrács Csaba. Ez azt jelenti, hogy nem a Nagy Márton utódjának jelölt és a parlament gazdasági bizottsága által kedden már kinevezésre is alkalmasnak talált Virág Barnabás vette át e téren is elődje helyét.
Arról azonban még nem tudni, hogy a jövőben Nagy Márton helyett ki tölti be az MNB monetáris tanácsának alelnöki tisztét. Ide vélhetően Virág kerül majd.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak