A kérdésre, hogy milyen új módosítások kerülhetnek a jegybanktörvénybe, az NGM azt válaszolta: "annak érdekében, hogy az ECB és az IMF által teljesen elfogadott jogszabály jöhessen létre, szükség lehet további módosításokra. A cél az, hogy a törvény hosszú távra megalapozza egy pontosan definiált hatáskörrel rendelkező, független jegybank működését".
Emlékeztettek arra is, hogy a kormány által korábban benyújtott módosító javaslat az Európai Bizottság által a kötelezettségszegési eljárásban felvetett kérdéseket a Bizottság által elfogadott módon rendezi.
Kapcsolódó
A kormány korábbi jegybanktörvény-módosításának zárószavazását Varga Mihály, az IMF/EU-tárgyalásokat felügyelő tárca nélküli miniszter kérésére halasztották el, miután az ECB továbbra is fenntartotta aggályait a jegybanki függetlenség kérdésében.
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kedden a Népszabadságnak azt mondta, hogy a kormány valószínűleg döntést hoz jegybanktörvény-módosítási javaslat visszavonásáról, és egy újat terjesztenek be. A Fidesz frakcióvezetője szerint, ha ez lesz a forgatókönyv, akkor akár a jövő héten, vagy az azt követő héten szavazhat róla a Ház.
Varga Mihály pedig úgy vélte, hogy a kormány számára akár el is fogadható az Európai Központi Bank észrevétele a jegybanktörvény módosítására vonatkozóan. Hozzátetette: a jegybanki tartalékok felhasználásáról folyik az egyeztetés az ECB-vel.
A tárca nélküli miniszter szerdán a TV2 Mokka című műsorában azt mondta: ezen a héten olyan kérdéseket kell tisztázni, hogy hányan legyenek a monetáris tanácsban, valamint hogy ki lehet-e nevezni egy harmadik alelnököt. Varga Mihály úgy vélekedett, hogy ezek alapvetően olyan technikai kérdések, amelyek nem érintik a jegybank függetlenségét, amelyet eddig is tiszteletben tartott a magyar kormány, és ez ezután is így lesz.
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt