Egy rossz diplománál, amellyel nem lehet elhelyezkedni, többet ér egy jó szakmunkás-bizonyítvány - mondta a miniszter. (Ezt a kijelentést már többféle módon is cáfolták munkaügyi szakértők. - a szerk)
Magyarországnak a következő években most alapvetően erre van szüksége, jó szakemberekre a termelésben. A kormány arra törekszik, hogy középtávon a jelenlegi 8 ezerről 20 ezerre emelkedjen a szakképzésben részt vevő gazdálkodó szervezetek száma, és 50 ezer helyett 70 ezer diákot oktathassunk a gyakorlati képzési helyeken - mondta Varga.
Varga idézett a német-magyar ipari kamara által készített konjunktúra-felmérésből, amelyből kiderül: a német cégek döntő többsége újra Magyarországon fektetne be, ha most kellene erről döntenie. A Magyarországon működő német vállalatok szerint kedvezőek a magyar gazdaság növekedési kilátásai, megfelelő a munkaerő-potenciál, és adott az a kutatás-fejlesztési feltételrendszer, amelyre a vállalatoknak szükségük van.
A gazdaságpolitikát érintő bírálatokról elmondta: amennyiben azok helytállóak lettek volna, a magyar gazdaság nem érte volna el azokat az eredményeket az elmúlt években, amelyeket elért.
A január 1-jén elindított - a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) által is bírált - ekáer-rendszerről a miniszter azt mondta: meghallgatták azt a kérést, amely szerint a vállalkozásoknak több időt kell adni a felkészülésre, a kormány ezért hosszabbította meg a felkészülési időszakot. Varga az online pénztárgépek bevezetéséhez hasonlította az új rendszert, mondván mindkettőnek az adóbevételek növelése volt a célja, és az online kasszákkal teljesült is ez a cél.
A német-magyar iparkamarával közösen az NGM létrehozott egy munkabizottságot, amely havonta ülésezik és így ez a Magyarországon működő cégek és a kormány közötti folyamatos párbeszéd egyik fóruma.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon