Barnáné Horváth Melinda közölte, a dél-alföldi pénzügyi nyomozók évekkel ezelőtt buktattak le egy számlagyárost, akit a bíróság nem jogerősen négy év letöltendő szabadságvesztésre ítélt. Miközben ügye a bíróságon zajlott, a gyanú szerint újabb számlagyár szervezésébe, működtetésébe kezdett. A férfi egyetlen céget sem íratott a nevére, a fiktív vállalkozások élére pár tízezer forintért nehéz anyagi körülmények között élő strómanok kerültek.
A gyanúsítottnak négy segítője volt. Ők a fiktív számlák gyártását, a pénz átfuttatását bankszámlákon és a strómanok beszervezését intézték. A megrendelők igényeinek megfelelően étolajról, kávéról, édesítőszerről, leveskockáról, szójáról, de napszemüvegről és nyakláncról is állítottak ki számlákat, amelyekkel a felhasználó cégek csaknem négymilliárd forinttal csökkentették általános forgalmi adójukat.
A bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt indult nyomozásban több mint 240 pénzügyi nyomozó, pénzügyőr és informatikus összehangolt munkájával az ország 73 pontján foglaltak le bizonyítékokat. A kár megtérülése érdekében 9 milliárd forint értékű vagyont zároltak.
A számlagyár kecskeméti vezetője és tizenegy társa előzetes letartóztatásban, két másik gyanúsított házi őrizetben várja a nyomozás befejezését. Az előzetes letartóztatásban lévők között van több, nagy forgalmat lebonyolító cég ügyvezetője, üzletkötője is, akik cégük valós tevékenysége mellett fiktív számlákkal csökkentették fizetendő adójukat.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról