A cégvezetőket bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével gyanúsítják - Szanka Ferenc, a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI szerint.
A megalapozott gyanú szerint az országos kiterjedtségű, őrzésvédelemmel foglalkozó cégek vezetői azért, hogy a munkavállalóik után ne kelljen a közterheket, valamint a vállalkozások által nyújtott vagyonvédelemi szolgáltatás után áfát fizetni, egy a nyomozó hatóság által már korábban feltárt bűnszervezet segítségét vették igénybe.
A megrendelők munkavállalóit fiktíven más társaságokhoz jelentették be, többlépcsős céghálót létrehozva, melynek legalsó szintjén a foglalkoztatással járó közterheket és a szolgáltatás nyújtása után fizetendő áfát - bár részben bevallották - senki nem fizette meg. A bűnszervezet a költségvetési csalás leplezésére a céghálóban szereplő gazdasági társaságokat rendszeresen cserélgette, és jutalék ellenében fiktív számlákat is kiállított. A főügyészség által irányított nyomozásban korábban már két összehangolt akció keretében a bűnszervezet 11 tagját tartóztatták le: a csoport irányítóit, az alattuk végrehajtói szinten levőket, a cégeket biztosító ügyvédet, más gyanúsítottak pedig szabadlábon védekeznek.
Kedden hat, a bűnszervezet szolgáltatásait igénybe vevő, vagyonvédelemmel foglalkozó cég három vezetőjét vették őrizetbe. A hatóságok bizonyítékokat, több száz millió forintnyi készpénzt, ékszereket, gépkocsikat foglaltak le, üzletrészeket és bankszámlákat zároltak.
Az újabb cégek több mint 800 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek 2017 és 2021 között. A nyomozás szerint az okozott kár teljes értéke meghaladja a 3 milliárd forintot - tudatta a csoportvezető ügyész.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Újabb szigor jön az egészségügyben

Kamatugrás: közel 8 százalékra vált az egyik legnépszerűbb állampapír

Drasztikusan csökkentek a keresetek – így nyomták le a futárbéreket
Kína felé fordul a japán óriás, váratlan bejelentést tett a Nissan

Kelet-európai bíborost bízott meg utolsó kívánságának teljesítésével Ferenc pápa

Ez a nyelv egyre fontosabb a munkaerőpiacon

Ausztriának befellegzik, jön a recesszió

Újabb európai országot támadnak az oroszok

Besokalltak a vasutasok: magát Lázárt kérik, hogy védje meg őket az utasoktól
