Jövő szombaton kezdődik az M3 metró felújításának harmadik, belvárost érintő üteme, a metróvonal Nagyvárad tér és Lehel tér közötti szakaszának teljes lezárásával - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A metró mind hétköznap, mind hétvégén Kőbánya-Kispest felől a Nagyvárad térig, Újpest-központ felől pedig a Lehel térig jár majd, a kimaradó szakaszon a rendelkezésre álló kapacitás maximális kihasználásával, a legtöbb útszakaszon buszsávban közlekedő, csúcsidőben 45 másodpercenként induló pótlóbuszokkal lehet utazni.
Kapcsolódó
A BKK a metró középső szakaszának felújítása idején is bővíti a lezárt szakaszt elkerülő, az északi és a déli metrópótlás során már alkalmazott közösségi közlekedési járatok kínálatát, további alternatívát biztosítva a metrópótló buszok mellett.
A felújítás egész Budapest és a környező elővárosok közlekedésére is hatással lesz, sokaknak okoz majd kényelmetlenséget a következő másfél évben, és ugyan a BKK és a BKV mindent megtesz a nehéz közlekedési körülmények enyhítésére, minden közlekedőnek az eddiginél hosszabb utazási időre kell készülnie.
A gépjárművel közlekedőknek a Váci úton, a Bajcsy-Zsilinszky úton, az Üllői úton és a Kiskörúton kell a legjelentősebb változásokra készülniük. A metrópótlás forgalmi rendje részletesebben is megismerhető a bkk.hu/m3felujitas címen. A Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV Zrt. a fővárosban közlekedők türelmét kéri a metrópótlás utolsó nagyobb ütemének idejére is.
A BKK közleményében részletesen beszámol a közlekedési változásokról és az ajánlott alternatívákról.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak