A lap szerint már zajlanak az őszi árakról szóló tárgyalások a bölcsődei, óvodai és iskolai menzákat finanszírozó önkormányzatok a közétkeztető cégek között.
Már február végére el olvadt az idei, jellemzően 6-12 százalékos áremelések hatása a közétkeztetési piacon, ahol már a múlt év végén 17 százalékos költségnövekedést érzékeltek a szereplők egy szakmai felmérés szerint. Erre az évre emiatt már eleve a szükségesnél kisebb árkorrekcióval fordultak a vállalkozások, amelyek az időközben kirobbant háború hatásával is gyorsan szembesültek - mondta Sáfár Ferenc, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége közösségi étkeztetési szekciójának vezetője.
Már tavasszal 30 százalék körüli áremelés lett volna szükséges és indokolt az élelmiszer- és energiapiacon történt változások hatására, de azért is mert az infláció is átlépte májusban a 10 százalékos lélektani határt.
Sáfár szerint a látható, illetve az érzékelhető drágulás együttes hatása jelentősen meghaladja a közétkeztetők által érvényesíteni kívánt áremelés mértékét. Ez optimálisan minimum 30 százalék lenne ősztől, de ennyit az önkormányzatok többsége nehezen vagy egyáltalán nem tud kigazdálkodni. Egyelőre átlagosan 20 százalék körüli áremelés lehetősége körvonalazódik, az eddigiekhez hasonlóan nagy eltérésekkel, régióktól, önkormányzatoktól függően 15–30 százalék közötti szórással.
Ősztől egy iskolai ebéd teljes áron 800-900 forint lehet, így a szülőknek az eddigi 400-500 helyett legalább 100 forinttal többet kellene majd fizetniük a jelenlegi becslések szerint.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás