Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn világossá tette, hogy a gazdasági feltételek várható romlása miatt az idei 13+1 pontba gyűjtött, gazdaságvédelmi akciótervnek elnevezett intézkedéscsomagot 2020-ban két újabb követheti, egy tavasszal, és egy másik (ha szükséges) ősszel - emlékeztetett a Népszava. Részleteket nem árult el. Ez nem csoda, hiszen saját maga sem tudja még - fogalmazott a napilap érdeklődésére Katona Tamás egyetemi tanár.
A szakértő szerint a miniszterelnök is érzékeli, bár nem vallja be, hogy a magyar gazdaság túlfűtött, és továbbra is minden eszközt megragad a gazdasági növekedés ösztönzésére. A családvédelmi akcióterv is végeredményben ezt szolgálja, hogy tehetősebbek ennek révén növeljék fogyasztásukat. Az új lakások áfájának átmeneti csökkentése elsősorban az építőipari vállalkozások profitjának növelését szolgálta, és nem azt, hogy a családok olcsóbban juthassanak új otthonhoz.
A jelentős adócsökkentés ellenére drasztikus áremelkedés ment végbe - a családok otthonteremtési kedvezményének (csok) következménye is drágulás lett. A kormány ugyanakkor mereven elzárkózik attól, hogy az Európai Unió legmagasabb, 27 százalékos áfakulcsát mérsékelje, vagy a tranzakciós illetéket eltörölje.
A GKI legfrissebb előrejelzése szerint Magyarországon csökken az uniós támogatások beruházás-serkentő hatása és mérséklődik a lakosság vásárlóerejének növekedése is. Emellett az Európai Unió konjunktúra-indexe csaknem hároméves, a magyar 2,5 éves, a magyar szempontból fontos német ipari bizalmi index pedig ötéves mélypontján van.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk