Ahogy az várható volt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben az önkormányzati választásokra reflektált első ízben - igaz másról szinte nem is beszélt.Az eredmény egyértelmű a Fidesz és a KDNP óriási fölénnyel győzött - adott gyors értékelést. Októberben is győzött az ország, mégpedig fölényesen - ám az győzelem az egész országé. Azért az egész ország, mert a választás eredménye egy sohasem tapasztalt összefogás és egység.
A kormány felelőssége, hogy ezt az egységet jól használja fel - utalt a közeljövőre. Ha az egység erejét jól használjuk, akkor eljuthatunk a teljes foglakoztatáshoz. Orbán szerint 2010-ben 3,6 millióan, ma pedig négymillióan dolgoznak és ennyien fizetnek adót is. Sok roma van, aki most először állt munkába - tette hozzá Orbán. Az emberek értik ezt - és ezért nyerhettük a sokadik választást - mondta Orbán.
Most nem újrakezdeni, hanem folytatni kell valamit. A javuló adatok biztatóak - még az IMF szerint is. A helyzet ugyan javul, de az csak annyit jelent, hogy Európa pincéjéből följöttünk a földszintre, most kell felmenni az emeletekre. A jóléti társadalmak azért rendülhettek meg - mert a jólét nem alapja semminek. Emiatt fogja a kormány a munkát támogatni a következő években.
A kormány a három harmadot fogja szolgálni - tette hozzá Orbán.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak