Az Együtt nagyon leszerepelt a választáson, körülbelül 0,5 százalékot ért el a párt (ami alacsonyabb, mint a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 1,3 százalékos eredménye), aminek egyértelmű következménye volt, hogy lemondott a teljes elnökség. De emellett 150 millió forintnyi állami kampánytámogatást is vissza kell fizetniük.
Az anyagi felelősséget az elnökség vállalja, és mivel állításuk szerint ötüknek összesen nincs ennyi pénzük, ezért közösségi gyűjtésbe kezdtek. Szerdán a Vaterán hirdették meg relikviáikat, hogy onnan is pénzt szerezzenek, míg csütörtökön már arról számoltak be, hogy közel 49 millió forintjuk gyűlt össze, tehát a díj harmada már megvan. Összesen 3700 patrónust találtak eddig - írja a portál.
Kapcsolódó
A fotó forrása: MTI Fotó/Veres Sándor.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat