A hétfőn megjelent Magyar Közlönyben jelentek (pdf) meg az elektromos cigaretta eladására vonatkozó szabályok, pontosabban az engedélyek díjai.
- elektronikus cigaretta forgalmazása márkánként, hatáserősségenként - 475 ezer forint
- utántöltő flakon forgalmazása márkánként, hatáserősségenként - 475 ezer forint
- dohányzásimitáló elektromos eszköz forgalmazása márkánként - 475 ezer forint
- ha az előbbi termékek esetében változást jelentene be a forgalmazó, akkor az esetenként (márkánként, hatáserősségenként) 306 ezer forint
Az új szabályok 31 nap múlva lépnek életbe, tehát november elejétől érvényesek.
A kormány a feketegazdaságnak és a külföldi forgalmazóknak, azaz éppen azoknak a piaci szereplőknek kedvez az e-cigaretták értékesítésének tervezett új szabályaival, akiket az egészségügyi kockázatok miatt háttérbe akar szorítani - írta még augusztusban az akkor még tervezetként ismert szabályozásról a Világgazdaság.
A szakértők akkor arról is beszéltek a lapnak, hogy a pénz egy részét ki lehet gazdálkodni, de az elektronikus cigaretta fogyasztásához szükséges készülékek olyan gyorsan változnak, mint a mobiltelefonok. Ezért a módosítási díjjal már baj lesz. A kínálat várhatóan szűkülni fog, viszont az online áruházak, amelyek gyorspostával elküldik a vevőnek a termékeket, jól fognak keresni a magyar szabályoknak köszönhetően.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás