Keddre virradóra holtan találták meg Bogdán Lászlót. Cserdi polgármesterének halálhíréről először a Hírklikk számolt be, de több forrásra hivatkozva a RomNet is megerősítette, hogy a falu feldolgozóüzemében találtak a holttesttére, feltehetően önakasztás miatt vesztette életét.
Szegény cigány családban született Pécsett, 1974-ben. Apja bányászként dolgozott. Gyermekkorában költöztek családjával Cserdibe. 1988-ban végezte el a bükkösdi általános iskolát, nem volt lehetősége tovább tanulni a család anyagi helyzete miatt, ezért önmagát képezte. 2002-ben független jelöltként lett a település roma önkormányzatának tagja, majd ugyanott 2006-ban polgármesternek is megválasztották, és 2010-ben, 2014-ben és 2019-ben is újrázni tudott - írja róla a Wikipedia.
A faluban képzési programot hirdetett, hogy a helyiek önfenntartó háztáji gazdálkodásba kezdhessenek. A falu tulajdonában lévő földeken mezőgazdasági termelésbe kezdtek, hagymát, krumplit termesztenek, állattartással foglalkoznak, fóliasátort építettek. A megtermelt feleslegből szegény családokat támogatnak országszerte, Pécsett, de még Budapesten is.
Pályáját csak egy bűnügy árnyékolta be: a Pécsi Törvényszék tájékoztatása alapján, Bogdán László az Elcoteq termelési vezetőjeként dolgozott, amikor 2010-ben vádat emeltek ellene. Egy társával állítólag az ellenőrzési szabályokat ismerve és annak hiányosságait kihasználva, nagy tételben különböző mobiltelefonokat, alkatrészeket és tartozékokat vitetett ki a gyár területéről. Bogdán László állította: fel sem merült, hogy ő ellopott volna telefonokat vagy alkatrészeket, nem is így szerepelt az ügyben. Úgy fogalmazott: belekerült egy helyzetbe, amiről valójában nem tudott, de részese volt, és már nem sikerült kimásznia belőle. Elismerte, hogy "Balek Béla" volt, de szerinte a terhére rótt bűncselekményt nem követte el - foglalta össze korábban a hvg.hu az ügyet.
Bár az országos pártokkal megromlott a viszonya, de a romapolitikában jártas és felzárkóztatásért felelős szakemberek mintamodellként tekintettek oktatási és termelési programjaira. 2015 óta ő is az ország tehetséggondozó nagykövete volt.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót