Tíz fecskendővel oltják a tüzet és hűtik a felforrósodott autógumikat. A helyszínen már csak a hivatásos egységek dolgoznak, akik a környék biztonsága miatt, a lángok eloltása után, az éjszaki órákban is folytatják a munkát, locsolják a területet - közölte Balogh Nikoletta, a Vas megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
A szétégett gumiabroncsok fölött jelenleg is sűrű, fekete füst gomolyog. A felszabaduló nagymennyiségű füst összetételét hajnal óta a helyszínen ellenőrzik egy katasztrófavédelmi mobil laborban. Az eddig mért adatok szerint nem kerültek káros anyagok a levegőbe, így lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.
Kapcsolódó
A szóvivő korábbi tájékoztatása szerint a tűzoltókat vasárnap hajnalban riasztották, mert Boba külterületén, egy telepen lángra kaptak az autógumik. A több mint két hektáron - három méter magasra felrakott oszlopokban - körülbelül tízezer autógumit tároltak.
A riasztást délelőtt kiemelt fokozatúra emelték, mert a tűz a környező erdőket, tarlókat is veszélyeztette. Egész nap nagy erőkkel dolgoztak a lángok megfékezésén, a közeli akácos védelme miatt kialakítottak egy három méteres védősávot, amit folyamatosan locsolnak, hogy megakadályozzák a tűz továbbterjedését.
A celldömölki önkormányzati, a sárvári és pápai egységekhez csatlakoztak szombathelyi, körmendi, ajkai, keszthelyi, valamint győri hivatásos tűzoltók is.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak