A választást a fideszes Kovács Csaba nyerte, 467 szavazattal. Teket Melinda (MSZP, Együtt, DK) 406-ot kapott. A harmadik Markó György (Jobbik) lett, a negyedik Ikotity István (LMP). A választás után az ellenzék tett feljelentést a szavazók szervezett utaztatása miatt. Feltűnőnek nevezték, hogy míg az öt szavazókör közül háromban az ellenzék nyert, a negyedikben pedig soros eredmény született, az ötödikben - éppen abban, ahol az utaztatások történtek - a választást eldöntő, kiugró fölényt szerzett a Fidesz jelöltje.
Kovács Csaba 68 szavazattal szerzett többet ebben a körzetben, míg a teljes választást 61 voksnyi különbséggel nyerte meg. Ez az a szavazókör, ahol zömében nehéz körülmények között élő romák élnek, és ahol a helyi roma önkormányzat vezetője szervezte a választók utaztatását. A felvételen a Lungo Drom-os "elnök úr" egy gépkocsis férfit igazít el, hogy nem baj, ha többször jön, jöhet akár ötvenszer is.
Az ellenzék megfellebbezte az eredményt, ám azt első-, majd másodfokon is elutasították az illetékes helyi választási bizottságok, az ügy így került a végső szót kimondó Kecskeméti Törvényszék elé. A mai végzés ellen már nem lehet fellebbezni.
A választók utaztatása a hatályos szabályok szerint tilos. A tavaszi parlamenti választással kezdődően azonban az ilyesmi már nem minősül majd illegálisnak: az új választási eljárási törvény alapján bármivel, akár csuklós busszal is utaztathatók a választók - hívta fel a figyelmet az Index.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk