Csütörtöki ülésén az SNB a látra szóló betéti kamatot mínusz 0,75 százalékon, a három havi LIBOR célsávot pedig mínusz 1,25 és mínusz 0,25 százalék közötti szinten tartotta.
Közleményében kiemelte, hogy a svájci frank érezhetően felértékelődött a főbb devizákhoz és a feltörekvő országok valutaihoz képest a jegybank legutóbbi, júniusi ülése óta.
A svájci központi bank értékelése szerint a svájci frank felülértékelt, miközben a devizapiacon a helyzet továbbra is törékeny.
A dokumentum hangsúlyozta egyúttal a jegybank nyíltpiaci beavatkozási készségét a frank árfolyamának a védelmében és nyomatékosította a negatív kamatláb fenntartásának a szükségességét a frankra nehezedő árfolyam-nyomás enyhítése érdekében.
Az SNB a korábbi várakozásának megfelelően továbbra is 0,9 százalékos idei inflációra számít, a jövő évre vonatkozó becslését ugyanakkor 0,1 százalékponttal 0,8 százalékra vitte le.
Kép forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak