Gyakorlatilag minden fiskális politikai válságkezelő intézkedést bevetett a Magyarország 2008 és 2011 között, egyedül csak bankot nem mentett. Ennyi mindennel senki más nem próbálkozott Európában. Néha száz százalékos fordulatot jelentő lépések is előfordultak, nagy dózisokban, sokkolóan adagolva a beavatkozást. Az unortodoxia azonban jelentős kockázatokat hordozhat magában - véli Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke és szegedi kollégája, Halmosi Péter, a Pénzügyi Szemlében megjelent írásában.
Az ortodoxtól eltérő megoldások sorozatos választása esetén ugyanis a "kívánt eredmény megvalósulásának kockázata is nagyobb". Egyrészt, mert a nemzetközi intézményrendszer tart az ilyen innovációk együttműködést szétfeszítő elterjedésétől, így bizalmatlan és szankcionál. Másrészt pedig azért, mert az igen gyorsan változó feltételek önmagukban is az alkalmazhatóság kockázatát vonják maguk után - írta a Pénzügyi Szemle Online Blog a szerzők összehasonlító elemzéséről.
Az eredmények ráadásul nem igen látszódnak, a válságjelek ugyanis megmaradtak. Erre utalhat a felhasznált paletta szélessége is, hiszen ha különösen sikeresek lettek volna, nem lett volna további korrekcióra szükség.
"A kreatív ötletek, ha nem állják ki az alkalmazhatóság próbáját, előbb utóbb kontraproduktívvá válnak, a választott forgatókönyvtől való eltérést, a célok elérhetetlenné válását von(hat)ják maguk után, annak minden társadalmi, gazdasági következményével együtt".
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak