Nem kell aggódnia a magyar vásárlóknak, hogy a koronavírus okozta krízishelyzet miatt nem lesz elég tojás a húsvéti idősazkban - közölte a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Tojásszövetség) az MTI-vel. A boltláncok termelőtől függően 30-50 százalékkal több tojás rendeltek, az ellátás biztosított, mert a tojástermelés folyamatos.
Ugyanakkor áremelkedésre lehet számítani. Az elmúlt két hétben ugyanis 2-3 forinttal emelkedtek a termelői árak, hosszú távon pedig 5 százalékos termelői drágulásra van kilátás. A várható áremelkedést a Tojásszövetség egyrészt a nemzetközi szállítási költségek növekedésével, másrészt azzal magyarázták, hogy több helyen emelkedett az importált takarmány alapanyagok ára is, emellet a forint euróhoz mért árfolyama sem kedvez az importnak.
A Tojásszövetség összefoglalója szerint egy "átlagos" húsvétkor 270-280 millió darab tojás fogy, ez az éves fogyasztás nagyjából 10 százaléka. A hotelek, éttermek, menzák által felhasznált mennyiség csökkenése pótolja az eddig felmerült és még felmerülő lakossági igények fedezetét. A nagyüzemi termelésből várhatóan 1,2-1,3 milliárd tojás kerül a piacra, szemben a tavalyi 1,1 milliárdos mennyiséggel. A tojástermelők az idén nem csak tyúktelepítésre, hanem kapacitásbővülésre is számítanak.
A tojástermelő gazdák a járványhelyzetre tekintettel többszür fertőtlenítenek, több kesztyű, védőruha és maszk fogy az üzemekben. Ahogy az egészségügyben, az élelmiszertermelési szektorban is a védőfelszerelés folyamatos biztosítására van szükség: a gazdák is mindent megtesznek, hogy ezeket beszerezzék.
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt