Tíz emberből négy legfeljebb egy hónapig vagy még annál is kevesebb ideig tudna megélni megtakarításaiból, ha most nem lenne semmilyen bevétele, de 3-6 hónapra elegendő tartaléka is csak minden ötödik magyarnak van - derül ki a Publicus Intézet felméréséből, amelyet a Népszava megrendelésére készítettek.
Eközben nem változtak a munkanélküli-ellátás szabályai: az állásukat elvesztők továbbra is csupán maximum három hónapig számíthatnak egy meglehetősen alacsony összegű álláskeresési járadékra, mivel a kormány még a jelenlegi helyzetben sem hajlik a támogatás folyósítási idejének meghosszabbítására.
A Publicus felmérése szerint a DK szavazói rendelkeznek a legkevésbé tartalékkal: több mint harmaduk egy hónapig sem tudna jövedelem nélkül kitartani. A jobbikosok negyede is kevesebb, mint egy hónapig bírná. Akár fél évre is elegendő tartalékkal rendelkezik ugyanakkor a Momentum szavazóinak bő harmada, és a Fidesz szavazóinak negyede.
Nem aratott tetszést a nép körében az önkormányzatoktól történő 34 milliárd forintos forráselvonás. Az önkormányzatok büdzséjének megnyesését a megkérdezettek alig több mint harmada tartja helyes lépésnek, és még a Fidesz szavazóinak csaknem fele - 42 százaléka - sem ért egyet vele. Az önkormányzatok megsarcolását a momentumosok utasítják el a legnagyobb, 94 százalékos arányban, de erősen ellenzik a Jobbik szavazói (89 százalék) is, továbbá az MSZP és a DK szavazóinak háromnegyede is károsnak tartja az intézkedést.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton