A több fázisban megvalósuló nettó 115 milliárd forint összértékű beruházásokban már korszerűsítették a Gyoma-Békéscsaba vonalszakaszt, megújul Békéscsaba vasútállomás, kiépül az egységes európai vonatbefolyásoló rendszer (ETCS) a Budapest-Lökösháza vasútvonalon. A fejlesztéseket 85 százalékban a Kohéziós Alap forrásai finanszírozzák.
A részletekről az NFM közölte, hogy tavaly decemberben befejeződött a több mint 32 kilométer hosszú Gyoma-Békéscsaba vasúti vonalszakasz rekonstrukciója.
Csárdaszálláson és Mezőberényben felújították az állomást, Murony teljesen új állomásépületet kapott. A három állomáson biztonságos magasperonok épültek, amelyek akadálymentes aluljárókon keresztül közelíthetőek meg, az előterek átépítésével több mint 100 autót és 76 kerékpárt befogadó parkolót alakítottak ki - közölte az NFM.
A nagyprojekt részeként folyamatban van a békéscsabai állomás teljes körű felújítása. Átépül a vágányhálózat, megszűnnek az ideiglenes sebességkorlátozások, növekszik az átbocsátó képesség. A több mint 150 éves műemlék épület előtti teret parkosítják, megújulnak a vasútállomáshoz vezető útszakaszok és járdák, biztonságosabbá teszik a peronok megközelítését. A vágányok mellett több mint 2000 méter hosszban zajvédő falat létesítenek.
A projekt keretében korszerűsítették a vontatási transzformátor-alállomást Cegléden, új elektronikus vasúti biztosítóberendezések épülnek ki a Gyoma és Békéscsaba közötti vonalszakasz több állomásán.
Zajlik az ETCS vonatbefolyásoló rendszer telepítése a fővárostól az országhatárig. A tervezett ütemezés szerint a beruházások minden eleme legkésőbb 2016 első felében megvalósul - közölte a szaktárca.
A NFM közleményében Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár kifejtette: a nemzetközi korridor a már elvégzett és kivitelezés alatt álló fejlesztések eredményeként a fővárostól az országhatárig teljes hosszban megújul. A vonatközlekedés szolgáltatási színvonala nő, az utazás gyorsabb, kényelmesebb és biztonságosabb lesz, az áruszállítás feltételei jelentősen javulnak. A Békés megye elszigeteltségét enyhítő beruházások közúton is folytatódnak, a Viharsarok egyre könnyebben megközelíthetővé válik, közelebb kerül a fővároshoz és Nyugat-Európához - közölték.
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt