A Magyar Posta egy hónapja levélben kereste meg az 1500 lakosúnál kisebb önkormányzatokat, hogy vegyék át a helyi posták üzemeltetését – írja a 24.hu.
Ha az önkormányzatok nem veszik át az üzemeltetést, akkor a postahivatalokat bezárják, a dolgozóknak pedig valószínűleg fel fogják ajánlani, hogy a környező településeken lévő hivatalok betöltetlen álláshelyein folytassák a munkát.
Május elsejétől zárhatják be a postákat a kistelepüléseken, de erről még az érintett hivatalok dolgozói sem tudnak.
Tavaly az energiaválságra hivatkozva több száz postahivatalt zártak be, amitől megnőtt a terhelés a bezárt postákhoz közeli helyeknél.
Zárva marad országszerte több mint 300 posta
A Magyar Posta átmenetileg szüneteltette országszerte 364 postahivatal működését az elszálló energiaköltségek miatt, azonban a társaság költségei továbbra sem teszik lehetővé a várva-várt újranyitást. Bejelentették, hogy egyelőre zárva is maradnak. Bővebben>>>A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely a Magyar Postáról elmondta, állami tulajdonú céget nem segíthetnek ki, mert az tiltott állami támogatásnak minősül és uniós büntetést vonhat maga után. Ezért 334 kisposta bezárása mellett döntött a tulajdonos, ami ezáltal költségcsökkentést eredményezett. Jelenleg nincs napirenden, hogy az állam kiszervezze a társaságot.
Gulyás Gergely elmondta, mikor lesz pénz
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő csütörtök délelőtt Kormányinfót tartott, amikor beszámoltak a kormány legújabb döntéseiről fogyasztóvédelmi kérdésekben, az intézményi távhő áráról, a vízhálózat felújításának tervéről és, hogy tervezik-e ratifikálni Svédország NATO-csatlakozását. Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek