Az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) olyan törvényt készítettek elő, amely a Veritas Történetkutató Intézet állami szaklevéltárrá minősítését célozza. Ennek keretében úgy tűnik, hogy az egyébként a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) kezelésében lévő kormányiratok sorából az 1990 utániak gondozását a Veritasra bíznák, amelynek semmilyen szakmai indoka nem látszik - írja a HVG.
Kásler Miklós miniszter, Rétvári Bence parlamenti és Latorcai Csaba közigazgatási államtitkár már jóvá is hagyta a 2018. szeptember 17-én készült előterjesztést. A törvény mindenképpen szükséges, mert a kormány egy korábbi döntése értelmében egy ideje már a Veritasnál vannak a kárpótlási iratok is, ám ezek szabályos kezeléséhez, kutathatóságához is szükség lenne a szaklevéltári minősítésre. Az viszont alaposan meglepte a levéltári szakmát, hogy az egyelőre még szaklevéltári státust sem birtokló intézet a tervezet szerint egyből megkapná az 1990 utáni kormányiratokat is - írja a HVG.
Kapcsolódó
Nonszensz
Kenyeres István, a Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke, a Budapesti Fővárosi Levéltár főigazgatója a HVG-nek elmondta, hogy a tervezetet megkapták, amelyre a kormány "október közepéig várja" az állásfoglalásukat. A Magyar Levéltári Vezetők Tanácsának múlt heti ülésén Sopronban viszont megállapították, hogy "az elképzelésen még vitatkozni sem érdemes, az szakmai nonszensz."
Néhány kivételtől eltekintve (mint például az állambiztonsági iratok kiszakítása a Belügyminisztérium iratállományából) az MNL-nél van a nemzeti múlt szempontjából fontos valamennyi kormányzati iratanyag. Ezt az egységes levéltárat bontanák meg a Veritas kedvéért.
A tervezet szerint ugyanis a kormány mint testület tevékenysége során keletkezett iratokat adnák a Veritas kezelésébe, beleértve az előterjesztéseket, jelentéseket, az ülésekről készült jegyzőkönyveket, a belső és minősített kormányhatározatokat, s a hozzájuk kapcsolódó valamennyi dokumentumot. Ezek a kormányzat működésének talán legfontosabb iratai, amelyeket a világ jó részén a nemzeti levéltárakban őriznek - a szovjet típusú rendszerek persze kivételt képeztek.
Furcsa indokok
A törvénytervezet indoklása szerint azért van szükség a Veritas helyzetbe hozására, mert az MNL-ben nincs elég raktári férőhely. Ez részben így is van, hiszen a kormány hozta szinte lehetetlen helyzetbe az intézményt, amikor a Hess András téri épületét a Nemzetgazdasági Minisztérium budai Várba költöztetése miatt elvette, s méltatlan körülmények közé kerültek az addig ott tárolt anyagok.
A Veritashoz átadandó mintegy 300 folyóméternyi irat viszont nem akkora mennyiség, amelynek az elhelyezése komolyabb gondot tudna okozni a jelenleg több mint 300 ezer folyóméternyi iratot kezelő nemzeti levéltár számára - teszi hozzá a HVG cikke.
A levéltárosszakmában sokakban politikai indíték gyanúját ébreszti, hogy a szakmailag kompetens, a magyar kormányzatok mindenkori iratanyagát kezelő MNL helyett nemsokára "baráti kezekbe" kerülnek. Hogy később ebben az iratanyagban milyen elvek szerint történik majd például a szelektálás, selejtezés vagy a nem a Fidesz-kormányokhoz köthető dokumentumok tendenciózus kiválogatása és szivárogtatása, az már csak a megrendelő(k) szándékán múlik.
Képünk forrása: MTVA/Bizományosi/Róka László
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják