Nemcsak nemzetközi szinten, hanem az országon belül is jelentős területi eltérések jellemzik a koronavírus-járvány egész időszakát – idézte a Népszava azokat a szakértőket, akik részt vettek a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) Közgazdaságtudományi Intézete (KTI) a COVID-19 járvány társadalmi és gazdasági hatásairól szóló fehér könyvének összeállításában.
Az egymillió főre jutó többlethalálozás a legtöbb megyében 4000-4500 fő körüli volt a járvány kezdete és idén év eleje között, ugyanakkor Pest és Fejér megyében 2200-2500 fő között alakult az elhunytak száma a járvány előtti adatokkal összevetve, miközben Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – az ország legkevésbé fejlett térségeiben – meghaladta az 5500 főt.
Négy korcsoport adatainak értékelése kimutatta, hogy Magyarországon nem a legidősebbek voltak a legnagyobb veszélynek kitéve, ebben a körben a többlethalálozási mutatóik megegyeznek az európai átlaggal, de a fiatalabbak közül sokkal többet veszítettünk el, mint korábban – a 39 év alattiak többlethalálozása az 5. legrosszabb az EU-n belül. Ennél is durvább, hogy „számos országban 2-3 ezernél kisebb mértékű volt az egymillió főre vetített összesített többlethalálozás a 60-79 éves korcsoportban, míg Magyarországon közel 8500”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt