A NAV épületgazdálkodásért felelős munkatársa visszaosztást kért a műszaki üzemeltetés leigazolásáért; ellene vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emeltek vádat - közölte a Fővárosi Főügyészség.
A vádirat szerint a vádlott, egy 52 éves férfi az adóhatóság gazdaság ellátó igazgatóságán műszaki ellátási és üzemeltetési munkakört töltött be. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal műszaki üzemeltetési, karbantartási és gondnoki szerződéseket kötött egy gazdasági társasággal. Az elvégzett munka teljesítésigazolására, a vállalkozással való kapcsolattartásra az adóhatóság részéről a vádlottat jelölték ki.
A vádlott 2016. július 20-án, Budapesten találkozott a karbantartó cég egyik tagjával, aki annak szakmai irányítását látta el. Az adóhatósági alkalmazott azt kérte a társaság tagjától, hogy a NAV részére elvégzett munka ellenértékéből származó nyereség 50 százalékát adja át a részére, és utalt arra, hogy cserébe a cég által esetlegesen szükségtelenül elvégzett feladatokkal, a hibásan kivitelezett teljesítésekkel kapcsolatos ellenőrzési kötelezettségét nem fogja teljesíteni.
A vádlott és a vállalkozás szakmai irányítója között 2016 nyarán több beszélgetés zajlott, amelyek során a vádlott részben módosította a kért jogtalan előnyt, a nyereség 25 százalékára és további 230 ezer forintra tartott igényt. A cég tagja a korrupciós kérést nem teljesítette. A Fővárosi Főügyészség a vádlottal szemben önálló intézkedésre jogosult személy által elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre, amely bűncselekményt a törvény egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel rendel büntetni.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról