A péntek este adásba kerülő interjúban a a Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, szerinte egyszerű érdekellentétek miatt támadják őt már a kormánypárti lapokban is. Folyik ugyanis az Első Nemzeti Közműszolgáltató kialakítása, amely négymillió háztartás számára kíván áramot és gázt szolgáltatni nonprofit alapon. Ez pedig sokak érdekeit sérti - írja az Index.
Paks 2
Szó volt Paks 2-ről is, amely Lázár szerint igenis képes lesz állami támogatás nélkül működni, az Európai Bizottság pedig téved. A kocka amúgy is el van vetve, mivel fél éven belül lehívjuk az orosz hitel első részletét.
A miniszter kitérő választ adott arra, hogy miként hivatkozhat egy olyan társaság tanulmányára az atomerőmű megtérülése kapcsán, amely korábban szerepet játszott Paks 2 pénzügyi hátterének megteremtésében.
Tarlós és Csányi
Lázár két nevezetes csörtéjéről is beszélt. Tarlóssal a jelek szerint "kedvüket lelik abban, hogy időnként megszurkálják egymást". Ugyanakkor volna fantázia abban, hogy az állam átvegye a fővárostól a BKV teljes működtetését.
A korábban leuzsorásozott Csányival pedig Orbán Viktor unszolására találkozott. Nem volt szó arról, hogy kibékültek volna az OTP-vezérrel.
Századvég-tanulmányok
Lázár kijelentette, hogy kiadja a Századvég tanulmányait, ha kézhez kapja a Kúria végzését. A régóta perelt anyag 30 ezer oldalt tesz ki, derült ki.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás