A tegnapi napon 3 évre szóló bérmegállapodást írt alá Lázár János építési és közlekedési miniszter a MÁV-VOLÁN-csoport munkavállalóit tömörítő hét szakszervezettel, a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) és a Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet (SzAKSz) azonban nem fogadta el a munkáltatói ajánlatot.
A két szakszervezet január 31-ig kapott haladékot arra, hogy aláírják a megállapodást, különben a volánbuszos munkavállalók nem kapják meg január 1-jétől visszamenőleg a béremelést.
A miniszter most arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy a mai napon a KKSZ is jelezte, hogy aláírja a megállapodást.
„A bérmegállapodáshoz január 31. éjfélig még a másik szakszervezet is csatlakozhat, hogy a Volánbusz-dolgozók már januártól megkapják a magasabb bérüket. Én az utolsó percig várom őket!” – üzent Lázár János a napokban sztrájkot szervező SzAKSz-nak.
A tegnap kötött megállapodás elfogadásával a Volánbusz-dolgozók 3 év alatt átlagosan legalább 28,4 százalékos alapbér-emelést kaphatnak, amiből már az idén 17 százalékos béremelés jár a 600 ezer forintos alapbérrészig, ez legalább 70 ezer forintot jelent minden munkavállalónak.
Lázár János személyes okokkal magyarázza váratlan döntését
Az építési és közlekedési miniszter arról is beszélt egy rádióinterjúban, hogy nem kíván indulni a hódmezővásárhelyi polgármesteri posztért.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz