Magyarországon körülbelül 200 ezer ember érintett szívelégtelenségben, aminek az előfordulása a 70 év felettiek körében a legmagasabb, a 10 százalékot is meghaladja. A betegség ráadásul a kórházi felvételek egyik vezető oka, így jelentős gazdasági terhet ró az egészségügyi ellátásra.
A betegség általi 1 éves halálozás hazánkban magas, eléri a 17 százalékot.
Kapcsolódó
Annak ellenére, hogy a szívelégtelenség a felnőtt népesség 2 százalékát érintő betegség, a gyakoribb ráktípusokkal megegyező halálozási aránnyal rendelkezik, gyakran nem megfelelően diagnosztizált.
2024 tavaszán Kelet-Közép-Európa és a balti régió 11 országában végzett felmérések szerint országspecifikus adatok állnak rendelkezésre, amely további szakmai javaslatot is megfogalmaz az egyes országok számára a szívelégtelenség kezelésére, mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, a Városmajori Szív-és Érgyógyászati Klinika igazgatója, a Kardiológia Tanszék vezetője a Magyar Kardiológusok Társaságának tiszteletbeli elnöke. A betegség felismerésében háziorvosok, kardiológusok és belgyógyászok vesznek részt. A kezelést főként az alapellátást végző központokban kezdik meg, de több speciális centrum is létezik, amely kifejezetten a szívelégtelenségre szakosodott. A következő időszakban ezeknek a munkáját szeretnénk tovább segíteni.
Az AI segíthet a diagnosztikában
A diagnosztika és az ellátás hatékonyságának és minőségének további fejlesztése érdekében széles körű edukációra, a szakemberek képzésének támogatására, a diagnosztikai eszközök szélesebb körben való elérésére, illetve a gondozásban kiemelt szerepet játszó centrumhálózat fejlesztésére is szükség van. A legújabb egészségügyi digitalizációs eszközök – köztük a mesterséges intelligencia és a célorientált adatkutatás- és elemzés – Magyarországon is egyre jelentősebb szerepet kapnak.
A Magyar Kardiológusok Társasága (MKT) és az AstraZeneca stratégiai keretszerződést kötött - és összhangban a felmérés hazai ajánlásával -, az együttműködésnek része a szívelégtelenség-centrumhálózat fejlesztése, a szakemberek képzése, a specifikus diagnosztikus módszerek bevezetésének támogatására, illetve az adatvezérelt egészségügyi és mesterséges intelligencia megoldások közös kutatása és fejlesztése.
Az innovatív vállalat világszerte élen jár a kutatás-fejlesztésben, mondta Hans Sijbesma, az AstraZeneca közép-és kelet-európai régió vezetője. Az emberiség legsúlyosabb betegségeit, a jövő megoldásait kutatjuk, a mesterséges intelligencia (AI) és az adattudomány az egészségügy számos területén hozott forradalmian új megoldásokat az elmúlt években.
Nővérek képzése
Az együttműködés egyik eleme a nővérek továbbképzése. A szívelégtelenségre specializálódott nővérek szerepe elengedhetetlen, ugyanis nem csak az orvos munkáját segítik, hanem megfelelő képzés mellett önálló tevékenységet végeznek. Az általuk végzett betegoktatás csökkenti a szívelégtelenség miatti hospitalizáció kockázatát, emellett a nővéreknek kiemelt szerepük van a betegek kórházi elbocsátása utáni időszakban is.
A szívelégtelenség kezelése összetett kezelést és után követést igényel, ezért a képzett szakemberek mellett úgynevezett szívelégtelenség-centrumokra is szükség van országos lefedettséggel.
A gyógyszervéggel való együttműködés számos ponton támogatja majd a magyarországi szívelégtelenség-ellátást. A Magyar Kardiológusok Társasága azon dolgozik, hogy az ellátás még magasabb színvonalú legyen, kiemelt cél, hogy a jelenlegi 20 szívelégtelenség-centrum fejlesztése és olyan további centrumok létrehozása, ahol dedikált csapat és külön rendelés várja a szívelégtelenségben szenvedőket, mondta Becker Dávid, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke. A betegek ellátásában pedig a technológiai újításoknak, így például a telemedicinának is kiemelt szerepe lenne, így ugyanis könnyen tudják a szakemberek távolról is monitorozni, mi történik a betegekkel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Nem húzzák be a számok a kéziféket, egyre többen baleseteznek e-rollerrel](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722011649.jpg/240/?v=2024012201)
Nem húzzák be a számok a kéziféket, egyre többen baleseteznek e-rollerrel
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)