Nem politikai, hanem személyes döntést hozott Lázár János azzal, hogy 2026-ban nem indul egyéniben az országgyűlési választáson – erről a Rádió7 Közös nevező című műsorában beszélt csütörtökön az építési és közlekedési miniszter.
Elmondása szerint ilyen személyes oknak tekinti, hogy már 49 éves lesz, leélte már az élete első felét, a hátralévő időben inkább az összegzésre fordítaná az idejét.
A fideszes politikus a jövője kapcsán arról beszélt, hogy új kihívások és nagyobb feladatok várnak rá. Azt viszont leszögezte, hogy nem költöznek a családjával Budapestre és a hódmezővásárhelyi polgármesteri posztért sem kíván indulni, mert nem szeretne részt venni a helyi iszapbirkózásban. A jelenlegi városvezetés kapcsán úgy fogalmazott, hogy lezüllesztik a várost, saját magukat hozták méltatlan helyzetbe.
A miniszter megismételte korábbi állítását, miszerint a jövőben sem támogat olyan városvezetést a kormány, amely pénzért elárulta a hazáját. Amennyiben viszont olyan vezetést választanak a vásárhelyiek idén júniusban, amely a hazáját szolgálja, akkor együtt fognak tudni működni. Pozitív példaként hozta fel az ellenzéki vezetésű Szegedet, akikkel stratégiai szövetségben dolgoznak évek óta azért, hogy a városba tudjanak hozni egy nagyberuházást.
Lázár a tarifareform kapcsán megerősítette, hogy az ország- és vármegyebérleten kívül minden más bérlet megszűnik, illetve a kedvezmények rendszerét is egyszerűsítik. Emellett fontos prioritásnak nevezte, hogy a buszokon kártyával fizessen minél több ember.
A Budapest-bérlet kapcsán kialakult vitáról azt mondta, hogy jelenleg nem korrekt az elszámolási rendszer a főváros és az állami fenntartású közlekedési cégek között. A miniszter ezt az igazságtalanságot szeretné megszüntetni, erről hamarosan egyeztetni fognak a főpolgármesterrel, akivel a megállapodás a célja.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM

Váratlan lépésre szánta el magát a Revolut, ebbe is beszállnak

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság

Hatalmas magyar felfedezés: képesek megszökni a rákos sejtek a kemoterápia alól

Ezt nehogy megegye: népszerű terméket hívott vissza a Nébih

Belgium sem válik meg az atomerőművektől
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Őrület határán a könyvelők, nem bírja a NAV oldala a bevallásokat
