Mintegy 20 ezer vak ember él Magyarországon, közülük csak minden századik életét segíti vakvezető kutya. Lakosságarányos becslések alapján évi 250 vakvezető kutya szolgálatba állítására lenne szükség, ehelyett összesen 200 a képzett, szolgálatban álló állatok száma - nyilatkozta a VG.hu megkeresésére a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola. Jelen pillanatban is 60-an várnak négylábú segítőtársra.
A vakvezető kutyás komplex, mintegy 10 éves szolgáltatás közvetlen költsége mintegy ötmillió forint. Az állatok képzésében OKJ képzettségű szakemberek és rehabilitációs szakemberek, illetve gyógypedagógusok vesznek részt. A szolgáltatás igénybevételéhez nemcsak a kutyákkal szemben támasztanak követelményeket, a látássérült gazda rehabilitáltságának és kutyás közlekedésre való felkészültségének is nagy a szerepe.
Mit tegyünk, ha vakvezető kutyával találkozunk?
Legfontosabb, hogy sem a kutyát sem pedig a gazdáját nem szabad közlekedés közben zavarni, sem simogatással, sem étel kínálásával. Az viszont segítséget jelent, ha a látó emberek kérés nélkül is hangosan kimondják a megállóba érkező busz számát, a lámpaváltást, vagy ha akadály, figyelmeztető tábla van az úton.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Karácsony: már a látszatra sem ad a kormány, direktben nekiront a jog uralmának
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások