A Canal Sur rádió- és televíziótársaság beszámolója szerint csupán ötszáz spanyol szurkoló lesz a Puskás Aréna lelátóin, a maradék 2500 jegy a magas utazási költségek, a koronavírus-helyzet, illetve a szigorú magyarországi egészségügyi ellenőrzések miatt nem talált gazdára - írja az MTI híre nyomán a 168óra.
A németek sokkal kényelmesebb helyzetben vannak, mivel városuk mindössze 650 kilométerre található Budapesttől, és vonattal is könnyen megközelíthető, nem is csoda, hogy a Bayern München drukkerei körében mind a 3000 belépő elkelt már. Szintén fontos tényező, hogy a bajor klub kifizeti a Magyarországra utazó szurkolóinak koronavírustesztjét.
Az európai Szuperkupa-mérkőzés csütörtökön 21 órakor kezdődik a Bajnokok Ligája-győztes Bayern München és az Európa-liga-címvédő Sevilla FC csapatai között. A koronavírus-járvány kitörése óta ez lesz az első találkozó az európai szövetség (UEFA) versenyrendszerébe, amelyre beengednek nézőket.
A Puskás Aréna nézőtéri kapacitásának harminc százalékában lehetnek szurkolók, ez 20 ezer nézőt jelent. Mindkét csapat részére három-három ezer jegyet biztosított az UEFA, a fennmaradó jegyek megvásárlására a lehetőséget pedig kisorsolta a beérkezett több tízezer igénylésből.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat