Az előző hónap eleje óta kétezer-ötszázan adták be felmondásukat a közigazgatás területén, és akár további tömeges távozásra lehet számítani.
Az ok: a március elsejétől életbe lépő új szabályok szerint a félórás ebédidő nem számít bele a munkanapba, és 25-ről 20 napra csökkent a közszolgák alapszabadsága.
A létszámcsökkenés a bürokráciacsökkentés céljaival teljesen összhangban van, hiszen az a célunk, hogy kevesebb bürokrácia és kevesebb tisztviselő legyen. A kormány ezért két irányban is intézkedett az elmúlt időszakban: a bürokráciacsökkentés és a béremelés terén is komoly lépéseket tett - közölte erre reagálva a Világgazdasággal a Miniszterelnökség.
A tárca szerint a távozóknak sem kilátástalan a helyzetük, a munkaerőpiac erős felszívó hatása miatt esetükben a munkahelyváltás nem okoz gondot, amit bizonyít, hogy a Karrier Híd programba közülük csak 245-en regisztráltak.
Nem ilyen optimista Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke, aki szerint a kormány készült a mostani helyzetre, és azzal oldotta meg a problémát, hogy a köztisztviselők munkaidejét évi egy hónap ingyenmunkával növelte - ezt a munkát a megmaradó munkatársak kénytelenek elvégezni. Ezt pedig az ügyfelek is megérzik, hiszen sokszor megfelelő szakismerettel rendelkező ügyintézőkkel találkoznak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Titkos műveletre figyelmeztet az OTP, veszélyben az ügyfelek pénze

Üzent az MVM azoknak, akik kiakadtak a rezsiszámlán

Az igen! Kétmilliárd forintos nyerővel szállt ki valaki a Magyar Telekomból

Horrorisztikus állapotok várhatók az M1-esen, mentik, ami menthető

Jön a hétvégi fizetős parkolás

Előkerült Varga Judit, nagy megpróbáltatás előtt áll

Jönnek az oktatással meg az egészségüggyel, pedig a lakhatás fogja felrobbantani a magyar társadalmat

Furcsa dolgok történnek a Balatonnál, nem biztos, hogy jó ez így

Az orosz hackerek már a fél világot megfigyelik
